2012. október 4., csütörtök

Illatos omlós csirkemell

Régóta keresem azt a receptet, amelyet anyu egyszer kipróbált és be is vált. Még emlékszem, ahogy bementünk a tévészobába, ahol kezdődött az éppen aktuális filmsorozatunk az egyik híres csatornán. Kis darabokban sültek a finom csibehúsos falatkák, amit addig ettünk, amíg az utolsó falat el nem fogyott.
Most pedig sorra próbálom a recepteket, hogy újra rátaláljak, mert időközben elkeveredett a recept.

Illatos omlós csirkemell 4 személyre

60 dkg csirkemell kicsontozva
3 tojásfehérje
só, őrölt bors
5 ek étkezési keményítő
olaj a sütéshez

A mártogatóhoz:
2 dl ketchup
0,5 dl balzsamecet
0,5 dl méz
3 ek szójaszósz
1 mk friss reszelt gyömbér
1 gerezd fokhagyma
1 kicsi vöröshagyma vagy póréhagyma


A tojásfehérjéket az étkezési keményítővel egy tálban kézi habverővel jól összekeverjük. Sóval, őrölt borssal ízesítjük.
A csirkemellet vékony darabokra vágjuk, a tojásfehérjében megforgatjuk és forró olajban aranybarnára sütjük.
A mártogatóshoz a hagymákat nagyon apró kockákra vágjuk, a lereszelt gyömbért és az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük. Ízlés és igény szerint sózzuk, borsozzuk.
Párolt rizst is készíthetünk mellé.





Ez sajnos, még nem a keresett recept. Habár, ez is nagyon bevált. Fél óra alatt kész lettem vele a sütést is beleértve.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, imádom ezt az ételt! Ma feladtam a nyereményed, remélem hét elején odaér és tetszeni is fog.

    VálaszTörlés